
Gatsby avagy az Art Deco stílus
Leginkább a nagy sikerű Nagy Gatsby című film után vált felkapottá a stílus, ami egy fantasztikus időutazást tesz lehetővé, mely tökéletes bepillantást nyújt a 20-as, 30-as évek meghatározó művészeti irányzatába. A film legnagyobb ereje is az atmoszférájában rejlik, amit kétségtelen, hogy nagyon eltaláltak, nekünk is ez lesz a fontos a továbbiakban. Hangulat, sőtt egyfajta életérzés, melynek eszköztára ma már elérhető, így nem lehetetlen feladat egy ilyen stílusú esküvő megvalósítása. A stílus célja a luxus, az elegancia, a fényűzés kifejezése.


Érdemes 1-2 jól megválasztott motívumban, és egy jól megválasztott betűtípusban gondolkodni, amely aztán majd megjelenhet az esküvői meghívókon, ültetési renden, ültetőkártyákon át a dekoráció minden területén, ezzel egységes, átgondolt rendszert alkotva. Színeket tekintve az a fekete-arany-fehér-ezüst-sötétkék színek és gyöngyház hatású felületek dominálnak.



A lógó ékszerek, strasszok, tollak nem csak a menyasszony ruháján és az esküvői frizurán, hanem a dekoráció minden területén is megjelenhetnek, így a virágdekorációkon és a mennyezeti dekornál is.


A fémes, drágaköves csillogás igazán fontos, ezt pedig minnél több fémes hatású felülettel érhetjük el. Egy jól összeállított dekorációnál bármilyen fényeszköz is kerül be, használatakor több pontból is visszacsillan ránk, ezt gyakorlatilag nem tudjuk túlzásba vinni.
Virágdekorációban kiváló kellékek a tollak, csillogó felületűre fújt kiegészítők, levelek, gyöngyök, gyöngyfüzérek. Mivel a fényeknek itt komoly szerepe van, így nagyszerű kellékek a különböző vázavilágítások.






Egy igazi gatsby esküvőn nem maradhat el a desszert sarok, amivel elkápráztathatjuk a násznépet. A sokféleségen és a bőségen van a hangsúly. A hagyományos desszerteket is dekorálhatjuk art deco stílusban illetve helyet kaphatnak a legkülönbözőbb aranyszínű papírba csomagolt igényesebb bon-bon félék is.



A pezsgő természetesen nem maradhat el, de ennek felszolgálási módja is lehet akár a hangulathoz illő. A pezsgős pohár piramis egy jó választás, akár már a vendégvárásnál is.






Érdemes akár néhány a korhoz illő berendezési tárgyat is felhasználnunk, így egy autentikus kanapé, gramofon, rézfúvós hangszer, kalapok, tollas fejdíszek, gyöngyökkel, strasszokkal díszített fejpántok, szivar.



