top of page

Bérlés vagy dekoratőr? 

Írásaink igyekeznek segítséget nyújtani azok számára, akik esküvőjük dekorációját tervezgetik, ötletgyűjtés fázisában járnak, vagy csak egyszerűen szeretnek olvasgatni a témában.

Saját kezűleg? Vagy dekoratőr által? Esetleg kicsit mindkettő?

 

Fontos leszögezni elöljáróban, hogy nem célunk kiemelni egyik megoldást sem a másik ellenében, itt a nézőpontok feltárásáról lesz szó.

 

A mérleg mindkét oldalára kerülnek fontos tudni- és elfogadni valók, hiszen mint minden más, ez a téma is megközelíthető sokféle szempontól.

 

Ha úgy érezzük, hogy magunk szeretnénk készíteni a dekorációt teljes egészében vagy csak részben, úgy azzal bizony foglalkozni-, gondolkodnivalónk is akad majd mind technikai, mind stílus oldalról nézve. Viszont jelentősen olcsóbban kivitelezhető, és talán nem túlzás azt mondani, hogy igazán sajáttá válik ezáltal a dekoráció, hiszen minden részében benne lesz a munkánk. Egy két ügyeskezű, segítőkész baráttal, barátnővel felvértezve pedig jó buli, és valóban felejthetetlen élmény válhat belőle.

 

Amennyiben teljes egészében szakemberre, vagyis esküvői dekorációk készítésében jártas dekoratőrre bízzuk, úgy bizonyosan szép, az elképzelésnek megfelelő végeredményt kaphatunk majd. A dekoráció ebben az esetben elérhet olyan összetettséget és színvonalat is melyet saját kezűleg nem, vagy legalább is igen nehezen érhetnénk el. Ennek viszont természetesen ára van. Ez érhető is, hiszen itt gyakran évtizedes tapasztalat kerül a munkába, és akik ezt "életvitel" szerűen végzik, Ők érthető okokból egy bizonyos árszint mellett szolgáltatják ezt.

Amit érdemes tudni..

 

Vannak területei a dekorációnak, ahol mindenképp szükséges lehet profi segítség egy összetettebb dekoráció eléréséhez. Ilyen témakör a virágdekoráció. Hiszen ellentétben a dekoráció többi elemével itt, hacsak nem kimondottan egy egyszerűbb, elegáns megoldást szeretnénk, úgy szükség lesz egy virágos kolléga hozzáértésére.

Az igényes virágos szakember, ismerve az alapkoncepciót, az elképzelt színvilágot, kicsit talán a megrendelőt is megismerve képes egységet teremteni a dekoráció egyéb elemei és a virágdekor között.

virágkötő.jpg

Ilyenkor további segítségünkre lehet, hogy gyakran kész ötletekkel, a már korábban megvalósult virágdekorációk referencia anyagait megtekintve megbízható képet kaphatunk arról, hogy mire számíthatunk.

 

Az imént leírt megoldás természetesen nem von le semmit az akár sajátkezűleg is könnyen kivitelezhető "pár szálas" virágdekoráció előnyeiből, hiszen igen elegáns összeállításokat lehet ily módon megvalósítani, egy-egy szép vázatípus kiválasztásával. A kevesebb néha több elv tehát minden további nélkül működőképes.

Anchor 1
bottom of page